Gagyi Zoltán

maszkfaragó népi iparművész

Tudj meg többet!

Röviden rólam


Tősgyökeres mohácsi vagyok, 1972-ben születtem Mohácson és azóta is itt élek a feleségemmel és két gyermekemmel. Gyermekként minden évben izgalommal vártam a busójárást, hogy beöltözhessek! Ma már nem csak az állarc mögötti rejtőzködés miatt veszek részt ezen a városi ünnepségen, hanem kiállítom és árulom a saját készítésű maszkjaimat is. Szívesen veszek részt abban is, hogy a helybéli gyermekek megismerkedhessenek a rendezvény mögötti előkészületekkel, mint például a busó felszerelésének elkészítése, az iskolákban, óvodákban megrendezett bemutató maszkfaragással. 2000 óta vagyok aktívabb résztvevője a mohácsi busójárásnak, mert előtte csak saját célra készítettem a maszkokat, azóta viszont a saját készítésű álarcaimat minden Mohács város által megrendezésre kerülő busójárási kiállításon is részt veszek. Kíváncsi voltam a szakemberek véleményére, így 2009-től a Hagyományok Háza által zsűriztetem is maszkjaimat, volt olyan munkám is, amely külön dicséretet kapott. Tapasztalataimat a múzeumból és idősebb maszkfaragóktól szereztem. Az évek során kialakítottam saját ízlésemhez legközelebb álló maszkfigurát. Most már egy egyéni stílus szerint, de a mohácsi hagyományok megőrzésével dolgozom. 2005 óta saját műhellyel is rendelkezem, amely a látogatók számára is nyitva áll. 2011.11.14-én Népi Iparművészeti Tanácsadó Testület kiemelkedő alkotói tevékenységemért odaítélte a Népi Iparművész címet.

Elismerések

2011.11.14-én Népi Iparművészeti Testület alkotói tevékenységemért odaítélte a Népi Iparművész címet.

Műhelyem

A bemutatóműhely csoportoknak előzetes bejelentkezés alapján látogatható.


Copyright © 2012-2023 Gagyi Zoltán. All rights reserved.